A csütörtök és péntek munkával telt… nem történt igazából semmi különös. Viszont a szombatot már alig vártam, mert végre tovább kutathatok a rejtelmes Párizs szívében. Be kell, hogy valljam, hogy szerdán fülig szerelmes lettem Párizsba. Kora reggel izgalommal készülődtem, indulok a Louvre felfedezésére. Az a sok műkincs, a világ legnagyobb múzeuma. Képzeletben felvértezem magam igazi kutatónak, kell egy nagyító egy tipikus kalap… Sherlock Holmes nőben… így járom végig a végigjárhatatlant, amire több napra lesz majd szükségem… Elképzeltem amint belépek. Megcsap az az ódon illat, magasztos érzéssel lépkedek végig a folyosókon. A szoborcsarnok, a különböző tárlatok, az a híres Mona Lisa, és megannyi csoda… Megérkeztem a monumentális épülethez, a metróval, a Louvre alatt van a metro kijárat, és ahogy megérkezel, kis üzletek várják a szuvenírre éhes turistákat… Méregdrága boltok, különös és különleges portékák. Tollseprű bolt… és oly sok érdekesség. Ahogy feljebb jut az ember lánya a mozgólépcsőn egy ásatás tárul a szeme elé… nagy belmagasság, spot lámpákkal megvilágított tér és ódon több száz éves falak… és suttogás, olyan ünnepi ez a megálló, itt senki nem hangoskodik, csak suttogva mernek egymással beszélni az emberek, összedugni a fejüket, hogy merre is van a kijárat… (Sortie) Az a híres neves Louvre… Megérkezem az üvegpiramis aljához… a látvány leírhatatlan… ahogyan megtörik a kora reggeli fény az üvegen a piramis csak úgy szikrázik, tündököl. Megkeresem a kijáratot. Feljutok, és a gyönyörű Louvre tárul a szemem elé. A monumentális ódon falak és a modern óriási piramis, a szökőkút… megannyi ember sürög forog az udvarában. Van, aki a kiállítást szeretné megtekinteni, az egy hosszú sorban kígyózik a Piramisnál. Van, aki csak üldögél a szökőkútnál, várakozik, lehet hogy éppen egy randevút beszélt meg, vagy éppen csak itt reggelizik. Van, aki bőszen fényképez hogy megörökítsen egy másodpercet az életéből az utódainak. Olyan is akad, aki elmondhatja, hogy reggelenként itt fut keresztül egyik kapun be átvágva az udvaron le a Tuileirák kertjébe át a csodás szobrokon, végig a Concord térig. Én is várakoztam. A szökőkútnál bámultam az embereket, ki hogy pózol a fényképzésnél, ki mivel foglalatoskodik. Kezdtem irtózatosan éhes lenni, ezért elindultam reggeli vadászatra. Terv: venni valami eszméletlenül finom és gusztusos finomságot egy közeli pékségben… Mindenhol csak kávézók, éééés végre a láthatáron megjelenik egy pékség. Van palacsinta, és ezer féle finomság. Mivel sósra vágyom rámutatok egy kosárkára, amiben szárított paradicsomos tojásrántottás valami gezemice van megsütve finom sajtival a tetején. Próbálkozom az újonnan felszedett Francia tudásommal, de persze nem működik. Egyből angolul kapom a visszaválaszt bármennyire is erőlködöm. A sütivel a kezemben visszaindulok a Louvre-hoz. Át az árkádokon, nagyon sietek mert már nagyon de nagyon éhes vagyok, és a vízesésnél szeretném megenni a tenyérnyi finomságot. Leülök, gondosan kicsomagolom, és beleharapok. Jááááááámiiii, ez valójában tojásrántotta leveles tésztában megsütve, de nagyon fincsi. Megunom a várakozást, ezért elindulok a Tuileriák kertjéhez… áthaladok a kis diadalíven le lépcsőkön, és még magamhoz veszek egy mazsolás vaníliás csigát. A kert bejáratánál, négerek kis Eiffel tornyokat árulnak, van aki gagyi napszemüveget, képeket, mindent amit csak lehet. Cigánylányok kéregetnek (szoriii dujúszpíkinglis?). Ahogy belépek a kertben édes látvány tárul elém… gyönyörű rendezett igazi gyönyörűség, teli szobrokkal, stílusérzékkel, szökőkutakkal, modern szobrokkal, régiekkel. Néhányon galambok pihennek meg pár percre, és turisták ezreit gyönyörködtetik. Van itt sok futó, és széken heverésző olvasó emberek, vagy éppen uzsonnázók. Lehuppanok egy padra és élvezem a napsütést. Megérkezett az útitársam. Louvre felfedezése sajnos ugrott, a nagy tömeg miatt, ezért az Eiffel torony felé vesszük az utunkat. Hátha megmászhatjuk a vasmacskát. Sétánk a szépséges napsütéses Párizsban lassan megérkezik az Eiffel toronyhoz. Iszonyatos tömeg. Turisták ezrei tolonganak, hogy felmehessenek a toronyba. Hát akkor ezt is majd máskor… Menjünk akkor hajókázni, támad az ötletem egy tábla hirdeti: Hajóbusz a Szajnán. Útitársam álma teljesül, amikor felszállunk a hajó buszra. (Batobus). A NotreDame-ot szeretném látni, és a Latin negyedben ebédelni. A hajó lassan elindul, a Szajnán ringatózunk és haladunk az öreg hölgy felé. Quasimodo megálmodott lakhelye felé. Kiszállás, itt vagyunk!!!! Kiugrunk a Szajna partján, fellépdelünk a lépcsőfokokon, és csodás látvány tárul elénk. A Notre Dame. A maga gyönyörűségével köszönt minket. A Szajna partján sorakoznak a képeslap, és poszter árusok. Egy hídon megyünk át az Ile de la Cité-re. Meg akarom nézni belülről a hírességet. Belépünk… fülledt meleg van. Sok sok sok sok turista. Sokan gyertyát gyújtanak, és csöndben tisztelegnek. Imádkoznak (fura üvegkalickákban)… Szépek az üvegablakok, de nem akarok sokáig itt maradni, nem érzem azt a meghitt pillanatot, amit templomban szoktam. Nem lehet, nagy a tömeg… Tovább vesszük az irányt a latin negyedbe. Végisétálunk a szajna parton, fiatalok ülnek hol csoportokban, hol kettecskén. Szerelmespárok édesen csókba forrnak, haverok picknickeznek, van aki egyedül merül bele regénye világába. Áthaladva a túlpartra a latin negyed tárul elénk. Voilá: telis-tele kávézókkal, és döntenünk kell, hogy hova üljünk. Lehuppanunk egy szimpatikus kis helyre én csigát eszem előételnek, és a la carte menüt választok (15 euro). Élvezem, hogy ebéd közben figyelhetem a különbözőbbnél különbözőbb figurákat. Mikrofon haj, fiúk karon hordott táskákkal, és leányok akik a legújabb magassarkúkban tipegnek a macskaköveken. Zene szól a távolból harmonika hangja… Jól érzem magam! Ebédünk végeztével tovább haladunk az arab édességesnél vett sütikkel, cél a Montparnasse torony. Megpihenünk a Tuileriák kertjében, gyerekek kis hajókkal játszanak a szökőkútban(amit egy bácsitól lehet bérelni). Egy nagy nagy kávéra van szükségem... Megoldásként a StarBuks kínálkozott... Mielött Párizsba jöttem volna, tettem egy ígéretet: Cafe de Paix az Operánál. Meglátogatom, ígéret szép szó.... Az Opera látványától az csinos kis kávézó teljesen elvonta a figyelmemet...(a mi Operaházunk sokkal szebb) Szép kávézó mondhatom, az a klasszikus fajta, néhol aranyozott barokkos belső, piano, rengeteg vendég, még a teraszokon is zsúfolva ülnek, és ha benézel egy asztalon nagy vázában körülbelül száz szál fehér Orchidea tündököl. Ady(Nagy kedvencem) is itt üldögélt jó pár évvel ezelőtt... Marikám hát ezt is láttam... Persze nem hagyom majd ki, hogy betérjek egy kávéra de persze egy következő alkalommal. Montparnasse... Felcaflatunk. 60 valahány emelet… bedugul a fülem mire felérünk… Kiszállás. Persze csodás látvány tárul elénk. Lelátjuk egész Párizst, és nemsokára egészet üt az óra. Az Eiffel ilyenkor csodálatos csillogásba- villogásba kezd, a szíved megtelik boldogsággal. Az Eiffel ilyenkor úgymond pipiskedik az egész városnak, az egész világnak. Party van ezen az emeleten, éppen fiatal Párizsi gyerekek kisestélyis, szmokingos partyra gyülekeznek. Egyik csinosabb mint a másik( 18 év körüliek). Haladunk tovább, haza… nagyon fáj a lábam… és a szívem is sajog picit… valaki még mindig sokszor eszembe jut otthonról… „The cure for homesickness is not to go home, but to live wherever you happen to be…” Tudom… Tudom… Puszi Képek itt: http://www.flickr.com/photos/42969372@N08/