Szerda: Ma talákozom a franciával… Nicolasnak hívják. Jóképű a képek alapján. Remélem jó kalauzom lesz Párizsban. Készülődöm, teszek veszek. Hajat szárítok, körmöt festek, fél órán keresztül ruhát válogatok… Mibe menjek? Hogy legyen? Hjaaaaj nekem… Fél óráig tanakodunk Anival Budapestről, hogy vajon hogyan jutok el a Sacré Coeur-höz meg hogy biztonságos környéken van-e… Közben Ányez barátnőm ad tanácsokat, hogy egyek finom fehér szószos kebabot… Végre rászánom magam, hogy elinduljak. Kitaláltam… Pierre Hermes cukrászda… aztán majd meglátom… ott van az a különleges rózsás croissant… és a sütemények sósak-édesek… Kiszállok a metróból, és kissé elveszettnek gondolom magam… Az Istennek se értem, hogy hogyan lehet hogy én azt az utcát ahol állok nem találom a térképen… Egy nagy fekete ponttal jelöltem a cukrászdát… Tehát biztosan meg kell lennie. Elhaladok csodás cipőboltok mellett a Bulvard Raspai-on, csodásabbnál csodásabb pékségek, ruhaboltok de cukrászdám még mindig sehol… Forgatom a térképet így… Forgatom úgy… és végül Ni-Ni ott díszeleg a boltocska az orrom előtt…(Pierre Hermé Paris, Boutique Bonaparte 72. Rue Bonaparte, 75006 Paris Tel: 0143544777) Ani jut eszembe… milyen boldog lenne, ha most ő is velem lehetne és az általa oly sokszor emlegetett cukrászdába együtt léphetnénk be… együtt csodálhatnánk a gyönyörű kreálmányokat… Belépek… Sorba ütközöm… Persze, nem csak én hallottam erről a boltról már… Elkapom a híres rózsás Croissantomat (Croissant Ispahan 1.80 euro) és egy ellenállhatatlan krémes csodát amely 2000 Feuilles névre hallgat (2000 levél 6.20 euro). Kiballagok a boltból szerény kis szerzeményemmel… Valahol le akarok ülni, és megízlelni a csodát. Egy tér dereng a távolban… egy szökőkúttal, galambokkal, templommal. St. Sulpice… Leülök egy zsúfolt padra. Egy bácsi rajzolgat mellettem, két néni beszélget a hátam mögött… Ahogy elkezdem falatozni a finomságokat a bácsi udvariasan jó étvágyat kíván… Én szemérmesen (biztosan van egy két croissant darabka a számon) megköszönöm és elfordulok… A galambok is nagyon érdeklődtek PierreHerme cukrászda iránt, bátram körém sereglettek, és a leesett morzsákat falatozták… A krémest elég nehéz volt úgy megenni, hogy az ízléses és kulturált lett volna… no de oda se neki… Itt-ott krémesen, morzsásan befejeztem az isteni finomságokat. A teplom irányában vettem az utamat… Betoltam a nagy fakaput…nyikorgott, recsegett, és bent voltam… csodás ablakok, szobrok fogadtak, és végre a vágyott áhítatos csend, és az a finom templom illat… Óvatosan halkan lépkedtem a gyönyörűséges templomban. Festmények, szobrok kápráztattak, és egy kicsit leültem. Olyan meghitt volt minden. Olyan 11-12 óra lehetett. Szerda volt. Később megtudtam, hogy Nagybátyám ekkor halt meg Budapesten. Valójában ez volt az oka, hogy nem írtam a blogra olyan sokáig. Nem éreztem azt a lendületet, mélyen érintett a távozása… Ezen a napon tovább sétáltam a Luxemburg kert felé, különleges kalapüzlet hívogatott egy kis utcácskában. Miniatűr boltocska, különleges kalapokkal, itt egy méhecske ott egy cilinder, amott egy kalap költemény, micsoda színekben micsoda alakzatokban pompáznak, ékeskednek a kirakatban. Csak álltam, és elképzeltem, amint felpróbálok egy gyönyörűséget, és meg is veszem… álmodoztam, hogy egy estélyre majd egy különleges férfi oldalán lépek be ebben a kalapban. Megjelenünk az ajtóban, és a tekintetek csak ránk szegeződnek, hangosan elhangzik a nevünk Miszteeeer és Miszisssz… Ékszer vagyok, ő pedig a büszke viselőm… lelépkedünk a széles lépcsőn karonfogva, majd udvariasan köszöngetünk mindenkinek… „hogy van?” „áááááh igen mi is láttuk…” „Jaaaaj igen mi is voltunk…” Hoppp vissza a valóságba… Csinálok pár fotót, és irány a Luxemburg kert. Amint belépek egy csodás, rendezett szépséges park költemény tárul a szemem elé. Elhaladok a Rózsák kertje mellett, ahol furcsán görögdinnye illat csapja meg az orrom… Belépek a kis kertecskébe, ahol Hermés táskás nénik picknikeznek unokáikkal… Igen ez az 5. kerület, itt laknak a nagyon tehetős Párizsiak. Megcsodálom a művészi hozzáértéssel összeválogatott lila és rózsaszín különböző árnyalataiban tündöklő rózsákat, Szippantok egy nagyot ebbe a dinnye illatú bódító levegőbe, és tovább libbenek. Szobrok, precízen nyírt sövények, hulló sárguló falevelek, fák, padok, fiatalok, ragyogó napsütés. Egy szökőkútban gyerekek játszanak miniatűr vitorlásokkal az ősz talán utolsó napsugarait élvezve… Kisétálok a parkból, majd tavasszal itt szeretnék picknickezni valakivel. Patheon a következő cél, csodás építmény a tetejéről belátod egész Párizst… elérem az utolsó csoportot, szerelmespárok tömkelege, akik édesen andalognak felfelé a hosszú hosszú lépcsőkön. Felérünk… és mesés látvány tárul elénk… Naplemente, kicsit felhős ég, de a felhők szélét úgy világítja meg a nap, mintha az izzana, csodás látvány … és megint elfog egy valami szar érzés… ohhh de hiányzik… ohhh nagyon…de én biztosan nem…Elszomorodtam ott fenn, nagyon… Nicolassal a Luvrnal találkozunk… huhhh késésben vagyok … sietnem kell… Szedem a lábaimat… rohanok a lépcsőkön… A magas bamba francia (felemás cibőben hi hi hi )… Akivel nagy nehezen megtaláljuk egymást pár sms és telefon egyeztetés után… Ő a francia konneksön. Gondoltam végre egy igazi francia mutatja meg nekem a várost. A telefonban elmondta, hogy el akar vinni egy romantikus sétára a Szajna partra. Ahogy vártam a Louvre kijáratánál néztem a tömeget. Talán az a pasas ott abban a kockás sálban, akinek kócos fürtjei olyan rakoncátlanul tekeregnek. Jön jön felém, aztán ahogy bonjourra nyitnám a szám elhalad mellettem. Hát nem ő volt... Várok türelmesen... Késik... Felhív.. Ő itt áll a megállóban, de valahogy nem lát. Hol is vagyok pontosan ? Mondjam meg a utca nevet és házszámot silabizálom, nézem, próbálom kiejteni, de valahogyan nem megy, aztán végül persze sikerül szépen lassan artikulálom a szavakat, és Nicolas mérti. Mondja, hogy várjam meg ott, egy tapodtat se mozduljak. Márl látom ott áll a piors lámpánála másik oldalon. Nagyon magas barna hajú bamba képű fickó. A ruháit iszonyatosan rosszul kombinálja, és fehér cipőben van. Olyan félsportos fél elegánsban. Amit utálok. És nem ad két cuppanós puszit az arcomra mert egy nagy herpesz éktelenkedik a szája szélén. Semmilyen parfümmel sincs befújva. Már az első alkalommal alakot ölt a felismerés... Nem ő lesz életem szerelme... Tehát elindulunk át a Tuileirák kertjén, át a Pont d’art-son ( legromantikusabb híd Párizsban ), át a Szajna parton a Latin negyedbe…Éjszakai fénybe burkolózik a város. fények csillognak villognak a part másik oldalán. Megjelenik a Nore Dame robosztus körvonala. Közben meslélünk egymásnak. Ő egy informatikai professzor, aki sokszor otthonról dolgozik, és most vett egy lakást a Gare du Nord pályaudvarnál ahol még kandalló is van... Közben megérkezünk a latin negyedbe ahol nagy buzgón magyarázta a város történelmét nekem, hol milyen múzeum található, és a város legrégibb a polgárháború óta érintetlenül hagyott utcácskájába kívánt elkalauzolni…Itt ölték meg Marais polgártársat... amit persze az istennek se találtunk… de elhaladtunk tömött kávézók mellett, osztrigára specializálódott étterem mellett… Az étterem előtt jégre rakva sorakoznak az ínyenc falatok… Nagyon szeretem… Szép emlékeim fűződnek hozzá…Egy pillanatra visszautazok egy kicsit az időben - Nagy tál osztriga, szurony csiga, rákok, kagylók… nem tudom hogy kell enni az osztrigát… de tanítómesterem sok mindenhez ért, többek között ehhez is, és gyengéden mutatja… Így Melike megfogod az osztrigát rálocsolsz egy kis citromot, aztán őrölt borsot szórsz rá, majd a villáddal megnézed, hogy az osztriga nem tapadt-e házához, szürcsölsz, rágsz (sokáig) élvezed az ízeket… Majd leöblíted egy korty jéghideg roséval... Francia konneksönömmel nagy keresgélések árán végre megtaláljuk azt az utcácskát. Bájos dölöngélő házak szűk kis sikátor. Itt van Párizs legöregebb kocsmája is, és csak nagy titkok tudóinak egy elrejtett titkos kis kincs… Egy plakátokkal agyon ragasztott kirakatban be kell kukucskálni, ott van a várfala Párizsnak még épen és egészben tündököl, de sajnos egy kirakat mögött… Sétánk véget ér egy borozással megkoronázva én pedig a macskaköveken tipegek haza… tip-top, kip-kop…