Lara Mickael barátnője elvitt egy igazi francia, csajos, hétvégi városnézésre. Juhééééj végre van egy francia barátnőm, pedig sokan mondták, hogy ez nagyon nehéz lesz így hogy nem járok még suliba szerezni egy igazi kedves jószívű barátot. Hát tessék… Lara az. Tanítónéni Levallois-ban és nagyon édes egy pofa. Elmentünk a Grand Palaishoz metróval a Renoir kiállítást megnézni, nagy ügyesen kibulizott nekem 50%-os árengedményt, mert hogy én szegény diáklány vagyok … Beléptünk a Grand Palais-ba ahol nagy megdöbbenésünkre nem Renoir volt, hanem szobrok és képek tömkelege… „Art en capital” Némelyik kép döbbenetet okozott számunkra… annyira béna és annyira rossz volt… és giccses… rövid úton elhagytuk a kiállítást… A Chapson folytattuk a kis sétánkat… de mivel annyira hideg volt, hogy a lehelletünk is látszott beültünk egy forró csokira az egyik kávézó teraszára… Énnn rendeltem franciául mert Lara szeretné, ha fejlődnék és muszáj beszélnem franciául… szóval zsö vudré komondé dö sád sokolá… Gazdag arabok ültek le mellénk az egyik rágyújtott egy szivarra… és folyton minket bámult… Közben Lara mesélt, hogy hogyan ismerkedtek meg Michaellel, és hogy Jérome valóban nem gondolja annyira komolyan a kapcsolatát a barátnőjével, és hogy igazat mondott nekem az előző barátnőjéről…szépen lassan kibontakoztak a szürke foltok a szemem előtt… Lara még nem bitzos Michaelben, 3 hónap után… Pedig annak kéne lennie, ők igazán összeillenek. Édes pofa mind a kettő. Aztán a Trokadéróhoz siettünk ott 6-kor teljes pompájában láthatjuk szikrázni az Eiffel tornyot… ami a Franciák Laráék büszkesége… és ott álltam és nem bírtam betelni a gyönyörűséggel… bárcsak itt állhatnék életem szerelmével, összebújva, csókolózva… annyira romantikus ez az egész… Galett árusok hívogatták a fázó nézelődőket. A dáma tündöklésének végén meghívtam Larat egy csokis Galettezérse. Ami persze a szép fehér sálamon landolt… és a cipőmön… sebaj kezdek egyre jobban Apura hasonlítani… Hazafelé vettük az irányt Levalloisba. Karaokezni, és dumálni… Jérome persze nem volt ott, nem is baj kalapból húztuk a neveket, és úgy kellett énekelni véletlen szerűen választott számokat… dőltünk a röhögéstől… jó este volt… Szeretem őket…

Az itt élő magyar fiatalokkal elmentünk a Magyar Intézetbe klasszikus koncertre. Amit én nagyon nagyon szeretek… Öreg bácsika néha félreütötte a billentyűket, no meg nem találták a kottát de végül is jól sikerült a koncert. Bartók, Liszt vegyesen szerepelt a repertoárban. Ahogy válaszolgatnak a dallamok egymásnak, ohh ahogy magával ragad a zene, ahogy érzéseket ébreszt, ahogy történeteket mesél el… csodás volt… egy szerelmes vívódását láttam magam előtt. Egy nő és egy férfi válaszolgattak egymásnak … aztán egyre hevesebben, majd összevesztek, majd kibékültek… A koncert magyar borkóstolással végződött, töménytelen mennyiségű itallal… sósmogyoróval, olajbogyóval… Asztalos Petivel beszélgettem sokat, építész mérnök és építő itt Párizsban, és Verával aki pedig ügyvéd, és Anikóval aki ugyan csak építész… Jó kis csapat nagyon kedvesek… Ohh persze volt ott mindenféle ember, néni agyon operált arccal nagy felfújt szájjal vörös naaaagy hajjal (80 év körüli) rémisztő volt szegény… de sok magyarral találkoztam, és élveztem a partit. Még máskor is jövök…

Gyuri egy Amerikában élő kutató orvos professzor. Párizsba érkezett AIDS konferenciára... Megkeresett egy fórumon, hogy jön Párizsba, és nincs-e kedvem segíteni neki mit érdemes megnézni... Mivel pont ráértem, és mellesleg nekem is jól jött egy utazótárs hát Gyurival nyakunkba vettük Párizst… SacreCoeur… Találkozzunk a Moulin Rouge-nál… Gyuri nagy szürke ballonkabátba érkezett, esett az eső és fújt a szél… tehát első körben úgy gondoltuk behuppanunk valahová egy ebédre, és úgy folytatjuk a mi kis utazásunkat. Plat du Jure … nem a legjobb étterem, de persze felmelegedtünk,és a Montmarte felé vettük az irányt… Ezer meg ezer féle bolt, halárus, és egy nagyon érdekes kiállítás. Szemétből flakonokból, üvegekből csontváz, pisztoly, plüssből szalámi, Micimackó plüssként kettévágva… nézzük meg belülről…. Nagyon érdekes kiállításba csöppentünk. Aztán az elbűvölő és csodás Montmarte ahol az Emilie is játszódik ahogy megérkezel, a macskaköveken felfelé baktatsz és a piac az önjelölt festők… kínai festők is… rikító képeikkel, a galette árusok a hidegben gőzölgő palacsintáikkal, az éttermek hívogató Plat du Jure –jaikkal, és a sok sok sok turista… Felbaktatunk a SacreCoeurhöz és már nagyon nagyon várom hogy végre közelről is megcsodálhassam, a dombon magasodó szépséget. Ahogy belépek életem leggyönyörűbb templomi élménye ragad el… a mennyezeten monumentálisan nagy 4 őrangyal szobra van óriási szárnyukat kitárva vigyáznak a templomra és az oda betérőkre, az oltárnál pedig Jézus mozaikból… A világ legnagyobb mozaik alkotása Jézusról…. Egy igazán felemelő érzés volt, és csönd volt, az emberek érezték, hogy ezt a helyet meg kell tisztelni a csönddel… hihetetlen élmény volt… Gyurival csak ültünk és nem tudtunk betelni a látvánnyal. Persze tovább kellett haladnunk. Kilépve leláttuk az egész várost. A lépcsőn fiatalok ültek gitárral, sok sok turista falatozott, cigány emberek szemfülesen dobozos sört árultak, és vizet… Lesétáltunk egy parkon át, kis lépcsőkön… Betértünk egy borkereskedésbe kíváncsiságból. Csak bor, rengeteg olyan nagy üveges, és különleges… Aztán tovább indultunk a Zsidó negyed felé, közben megvacsoráztunk az egyik legfinomabb étteremben ahol kiváló kiszolgálás és életem legfinomabb salátája várt. Majd Gyurival hosszasan tanakodva egy kis italozásra adtuk a fejünket a Marais negyedben. Ilyen erős koktélt már régen nem ittam meg kell, hogy valljam… Egy fincsi kis Sex ont he beach… egyből becsíptem… Francia asztaltársaságunk nagyon fiatalokból állt, fiúk lányok vegyesen, a hely egy barlanghoz hasonlított a DJ pult is kőből lányok csókolóznak fiúk bújnak össze… ez itt a meleg negyed kérem szépen… De jól éreztük magunkat.. Ez volt a lényeg… Másnap a Place Saint –Germain-des-Prés negyedben Les Deux Magots-ban ittunk egy kancsóval a híres Magots forrócsokiból… (isteni finom valóban). Állítólag híres írók és művészek találkoztak a kávézóban, és itt mutatta be Paul Eluard Dora Maart Picassonak, és ez volt a törzshelye Hamingwaynek is. A szajnaparton sétáltunk egy nagyot verőfényes napsütésben, beszélgettünk, az emberek görkoriztak, sütteték magukat a napon… Egy koncertre voltunk hivatalosak a magyar fiatalok szervezték, úgyhogy teljesen ismeretlenül berobbantunk a társaságba… Boroztunk, beszélgettünk megismertem Asztalos Petit és még jó pár embert, azátn mi lecsatlakoztunk, és egy kiváló étteremben vacsoráztunk kiváló kiszolgálással, hagymalekváros terrine (imádom) előételnek, és borzalmas rumbaba sütikének.  Majd harmadnap megnéztük a Eiffel tornyot, felmásztunk együtt a második emeletre ami úgymond megdolgozatott minket. Gyuriról csináltam pár jó kis fotót, gyönyörködünk a kilátásban... Ott a SacreCoeur és ott a Montparnass, és ott pedig a LaDéfense… no meg az Il de la cité… Az Eiffel után megnéztük a Pompidu centert… de mivel nem találtunk egy érdekes kiállítást sem, ezért elmentünk moziba. Adam Sandler egy híres komikust játszik, akiről kiderül, hogy halálosan beteg… ecetera ecetera… ahol telenyomtam magam M&M-sel filmnézés közben… Mozi után pedig beültünk egy marokkói étterembe. Nagyon finomat ettünk… Csirke ami forrón jön ki a sütőből, ez citrommal tálalva, és marokkói lepénnyel. Sütikének pedig ettünk egy marokkói süti válogatást. Nagyon jól éreztem magam Gyurival, remélem megint jön majd konferenciára, és akkor már franciául is tudok majd beszélni… megígértem neki…

KEPEK ITT: http://picasaweb.google.com/AlmostParisian/Dijon# Olyan szerencsében volt részem, hogy egy hetet tölthettem Dijonban. Christine szülei Monique és Francois itt élnek egy kis kertes házban. Igazán szív lélek fogadtatásban volt részem. Főztek nekem csigát, hagymalevest… minden reggel friss baguett volt az asztalon amit Francois reggeli bevásárló körútjáról hozott… Reggeli egy nagy bögre kávé Francois által készített lekvár (piros őszibarackból) és indulhat a nap. Párszor voltam a belvárosban megnézni a NotreDame-ot a dijoni diadalívet, és kívántam a NotreDame oldalán lévő kőmadártól. Milyen gyönyörű ez a kis Dijon amely Burgundia fővárosa volt egykoron… Megannyi torony és megannyi gyönyörű ház, farácsozatos, színes tetős… több száz éves kis házikók. Félig fából, félig kőből. A királyi palota, és a Beaux arts kiállítás…amely Franciaországban a Louvre után a világ legnagyobb kiállítása. Az apró csokoládéboltok, az apró sütemény és mustár boltok… az egész várost átlengi az a ódon középkori hangulat. Nem véletlenül forgatták itt a Ciranot is. Betértem hát abba fogadóba, ahol ezt a filmet forgatták, mellesleg itt lehet kapni a legfinomabb fagyit Dijonban. Rózsa és Viola, levelndula, ibolya… Mennyeien olvad szét a számban a rózsa íz… Vettem mustárt fekete ribizliset, mézeskalácsosat, zöldfűszereset, fehérborosat… A főtéren egy nagyon régi még gyermekkorunk meséiből ismert körhinta szórakoztatja a gyerkőcöket, ami nem utolsó sorban remek hangulatot ad a térnek… kávézók, egy gyönyörű szökőkút, és a csodálatos körhinta… Betértem a Musée Magnin-ba amely egy magán kollekciót bemutató ház. Itt élt Maurice Magnin aki nagy műgyűjtő volt, a ház telis tele van gyönyörűbbnél gyönyörűbb műalkotásokkal. Egy nagy kedvencem van az „Alvó Amor”. Ahogy megláttam nem tudtam levenni a szemem róla, a házban vázák, szekrények, festmények, csillárok, drapériák, ezüst tányérok, teáskészlet, szoborgyűjtemény kápráztatja el a műkincsek kedvelőit. Én nagyon odavagyok az értékes régi tárgyakért, számomra ez egy csodás utazás volt. A XVI. XVII. XVIII. századból való a gyűjtemény. Magnin úr ragaszkodott ahhoz, hogy kiállításként is úgy nézzenek ki a bútorok és a berendezés, mintha élnének a házban… Csodás!!! A múzeum után beültem egy forralt borra és egy banános csokis Galettre a Palaice de Ducks szomszédságában, a kedves pincér még azt is megérdeklődte, hogy honnan érkeztem, és hogy meddig maradok Dijonba… persze csak a borravaló reményében (he he he) A nagyszülőket én életem első gulyáslevesével kápráztattam, amely mellesleg nagyon nagyon jól sikerült… két nap alatt el is fogyott egy nagy kondérral(LOL) A gyerekekkel minden reggel felsétáltunk a ház melletti erdőbe, ahonnan leláttunk a csodás burgundi borvidékre… kastélyokra… Nagyon csodás élmény volt. Dijoni kirándulásomat egy kávéházban egy barackos mandulás lepény és egy forró csoki társaságával zártam…

Szerda: Ma talákozom a franciával… Nicolasnak hívják. Jóképű a képek alapján. Remélem jó kalauzom lesz Párizsban. Készülődöm, teszek veszek. Hajat szárítok, körmöt festek, fél órán keresztül ruhát válogatok… Mibe menjek? Hogy legyen? Hjaaaaj nekem… Fél óráig tanakodunk Anival Budapestről, hogy vajon hogyan jutok el a Sacré Coeur-höz meg hogy biztonságos környéken van-e… Közben Ányez barátnőm ad tanácsokat, hogy egyek finom fehér szószos kebabot… Végre rászánom magam, hogy elinduljak. Kitaláltam… Pierre Hermes cukrászda… aztán majd meglátom… ott van az a különleges rózsás croissant… és a sütemények sósak-édesek… Kiszállok a metróból, és kissé elveszettnek gondolom magam… Az Istennek se értem, hogy hogyan lehet hogy én azt az utcát ahol állok nem találom a térképen… Egy nagy fekete ponttal jelöltem a cukrászdát… Tehát biztosan meg kell lennie. Elhaladok csodás cipőboltok mellett a Bulvard Raspai-on, csodásabbnál csodásabb pékségek, ruhaboltok de cukrászdám még mindig sehol… Forgatom a térképet így… Forgatom úgy… és végül Ni-Ni ott díszeleg a boltocska az orrom előtt…(Pierre Hermé Paris, Boutique Bonaparte 72. Rue Bonaparte, 75006 Paris Tel: 0143544777) Ani jut eszembe… milyen boldog lenne, ha most ő is velem lehetne és az általa oly sokszor emlegetett cukrászdába együtt léphetnénk be… együtt csodálhatnánk a gyönyörű kreálmányokat… Belépek… Sorba ütközöm… Persze, nem csak én hallottam erről a boltról már… Elkapom a híres rózsás Croissantomat (Croissant Ispahan 1.80 euro) és egy ellenállhatatlan krémes csodát amely 2000 Feuilles névre hallgat (2000 levél 6.20 euro). Kiballagok a boltból szerény kis szerzeményemmel… Valahol le akarok ülni, és megízlelni a csodát. Egy tér dereng a távolban… egy szökőkúttal, galambokkal, templommal. St. Sulpice… Leülök egy zsúfolt padra. Egy bácsi rajzolgat mellettem, két néni beszélget a hátam mögött… Ahogy elkezdem falatozni a finomságokat a bácsi udvariasan jó étvágyat kíván… Én szemérmesen (biztosan van egy két croissant darabka a számon) megköszönöm és elfordulok… A galambok is nagyon érdeklődtek PierreHerme cukrászda iránt, bátram körém sereglettek, és a leesett morzsákat falatozták… A krémest elég nehéz volt úgy megenni, hogy az ízléses és kulturált lett volna… no de oda se neki… Itt-ott krémesen, morzsásan befejeztem az isteni finomságokat. A teplom irányában vettem az utamat… Betoltam a nagy fakaput…nyikorgott, recsegett, és bent voltam… csodás ablakok, szobrok fogadtak, és végre a vágyott áhítatos csend, és az a finom templom illat… Óvatosan halkan lépkedtem a gyönyörűséges templomban. Festmények, szobrok kápráztattak, és egy kicsit leültem. Olyan meghitt volt minden. Olyan 11-12 óra lehetett. Szerda volt. Később megtudtam, hogy Nagybátyám ekkor halt meg Budapesten. Valójában ez volt az oka, hogy nem írtam a blogra olyan sokáig. Nem éreztem azt a lendületet, mélyen érintett a távozása… Ezen a napon tovább sétáltam a Luxemburg kert felé, különleges kalapüzlet hívogatott egy kis utcácskában. Miniatűr boltocska, különleges kalapokkal, itt egy méhecske ott egy cilinder, amott egy kalap költemény, micsoda színekben micsoda alakzatokban pompáznak, ékeskednek a kirakatban. Csak álltam, és elképzeltem, amint felpróbálok egy gyönyörűséget, és meg is veszem… álmodoztam, hogy egy estélyre majd egy különleges férfi oldalán lépek be ebben a kalapban. Megjelenünk az ajtóban, és a tekintetek csak ránk szegeződnek, hangosan elhangzik a nevünk Miszteeeer és Miszisssz… Ékszer vagyok, ő pedig a büszke viselőm… lelépkedünk a széles lépcsőn karonfogva, majd udvariasan köszöngetünk mindenkinek… „hogy van?” „áááááh igen mi is láttuk…” „Jaaaaj igen mi is voltunk…” Hoppp vissza a valóságba… Csinálok pár fotót, és irány a Luxemburg kert. Amint belépek egy csodás, rendezett szépséges park költemény tárul a szemem elé. Elhaladok a Rózsák kertje mellett, ahol furcsán görögdinnye illat csapja meg az orrom… Belépek a kis kertecskébe, ahol Hermés táskás nénik picknikeznek unokáikkal… Igen ez az 5. kerület, itt laknak a nagyon tehetős Párizsiak. Megcsodálom a művészi hozzáértéssel összeválogatott lila és rózsaszín különböző árnyalataiban tündöklő rózsákat, Szippantok egy nagyot ebbe a dinnye illatú bódító levegőbe, és tovább libbenek. Szobrok, precízen nyírt sövények, hulló sárguló falevelek, fák, padok, fiatalok, ragyogó napsütés. Egy szökőkútban gyerekek játszanak miniatűr vitorlásokkal az ősz talán utolsó napsugarait élvezve… Kisétálok a parkból, majd tavasszal itt szeretnék picknickezni valakivel. Patheon a következő cél, csodás építmény a tetejéről belátod egész Párizst… elérem az utolsó csoportot, szerelmespárok tömkelege, akik édesen andalognak felfelé a hosszú hosszú lépcsőkön. Felérünk… és mesés látvány tárul elénk… Naplemente, kicsit felhős ég, de a felhők szélét úgy világítja meg a nap, mintha az izzana, csodás látvány … és megint elfog egy valami szar érzés… ohhh de hiányzik… ohhh nagyon…de én biztosan nem…Elszomorodtam ott fenn, nagyon… Nicolassal a Luvrnal találkozunk… huhhh késésben vagyok … sietnem kell… Szedem a lábaimat… rohanok a lépcsőkön… A magas bamba francia (felemás cibőben hi hi hi )… Akivel nagy nehezen megtaláljuk egymást pár sms és telefon egyeztetés után… Ő a francia konneksön. Gondoltam végre egy igazi francia mutatja meg nekem a várost. A telefonban elmondta, hogy el akar vinni egy romantikus sétára a Szajna partra. Ahogy vártam a Louvre kijáratánál néztem a tömeget. Talán az a pasas ott abban a kockás sálban, akinek kócos fürtjei olyan rakoncátlanul tekeregnek. Jön jön felém, aztán ahogy bonjourra nyitnám a szám elhalad mellettem. Hát nem ő volt... Várok türelmesen... Késik... Felhív.. Ő itt áll a megállóban, de valahogy nem lát. Hol is vagyok pontosan ? Mondjam meg a utca nevet és házszámot silabizálom, nézem, próbálom kiejteni, de valahogyan nem megy, aztán végül persze sikerül szépen lassan artikulálom a szavakat, és Nicolas mérti. Mondja, hogy várjam meg ott, egy tapodtat se mozduljak. Márl látom ott áll a piors lámpánála másik oldalon. Nagyon magas barna hajú bamba képű fickó. A ruháit iszonyatosan rosszul kombinálja, és fehér cipőben van. Olyan félsportos fél elegánsban. Amit utálok. És nem ad két cuppanós puszit az arcomra mert egy nagy herpesz éktelenkedik a szája szélén. Semmilyen parfümmel sincs befújva. Már az első alkalommal alakot ölt a felismerés... Nem ő lesz életem szerelme... Tehát elindulunk át a Tuileirák kertjén, át a Pont d’art-son ( legromantikusabb híd Párizsban ), át a Szajna parton a Latin negyedbe…Éjszakai fénybe burkolózik a város. fények csillognak villognak a part másik oldalán. Megjelenik a Nore Dame robosztus körvonala. Közben meslélünk egymásnak. Ő egy informatikai professzor, aki sokszor otthonról dolgozik, és most vett egy lakást a Gare du Nord pályaudvarnál ahol még kandalló is van... Közben megérkezünk a latin negyedbe ahol nagy buzgón magyarázta a város történelmét nekem, hol milyen múzeum található, és a város legrégibb a polgárháború óta érintetlenül hagyott utcácskájába kívánt elkalauzolni…Itt ölték meg Marais polgártársat... amit persze az istennek se találtunk… de elhaladtunk tömött kávézók mellett, osztrigára specializálódott étterem mellett… Az étterem előtt jégre rakva sorakoznak az ínyenc falatok… Nagyon szeretem… Szép emlékeim fűződnek hozzá…Egy pillanatra visszautazok egy kicsit az időben - Nagy tál osztriga, szurony csiga, rákok, kagylók… nem tudom hogy kell enni az osztrigát… de tanítómesterem sok mindenhez ért, többek között ehhez is, és gyengéden mutatja… Így Melike megfogod az osztrigát rálocsolsz egy kis citromot, aztán őrölt borsot szórsz rá, majd a villáddal megnézed, hogy az osztriga nem tapadt-e házához, szürcsölsz, rágsz (sokáig) élvezed az ízeket… Majd leöblíted egy korty jéghideg roséval... Francia konneksönömmel nagy keresgélések árán végre megtaláljuk azt az utcácskát. Bájos dölöngélő házak szűk kis sikátor. Itt van Párizs legöregebb kocsmája is, és csak nagy titkok tudóinak egy elrejtett titkos kis kincs… Egy plakátokkal agyon ragasztott kirakatban be kell kukucskálni, ott van a várfala Párizsnak még épen és egészben tündököl, de sajnos egy kirakat mögött… Sétánk véget ér egy borozással megkoronázva én pedig a macskaköveken tipegek haza… tip-top, kip-kop…

Juhéééé!!! Ma megyek életemben először bulizni Párizsba... Mickael lesz a vezető Anita barátnőm jó barátja :-) Huuuh remélem jó lesz ... Majd beszámolok... :-) A bulizás kiválóan sikerült… Levallois-ban… Mire én azt megtaláltam… de megtaláltam az a lényeg… Mickael jött értem. Aki egy nagyon kedves francia srác. Elnavigált a házukhoz, ahol már nagyon sokan készültek a bulira. Ott volt Lara Mickael barátnője, Lila egzotikusan szép leány, Sandrine egy bájos fekete lány és a fiúk Fayed, Jérome, Mickael. A buli iszogatással kezdődött itt mindenki nagy VODKA rajongó, tehát vodkát ittunk citrommal és szódával. Bemelegítésnek karaokeztunk, és mindenki nagyon kedves volt velem kivétel Lila, aki elejtett egy-két szurkáló megjegyzést de persze sikerült meglágyítanom a szívét. Sokat meséltem magamról, nagyon nyitottak és kedvesek voltak. Mivel itt 2-ig járnak a metrók ezért 12 körül indultunk el otthonról a buliba. Párizs belvárosába a 6. kerületbe. Szülinapozásra érkeztünk, a Rugby csapat kapitányának volt a születésnapja. Ugyanis itt mindenki Rugby játékos. Tehát elindult a party… Elég sok pasival beszéltem aznap este, aranyosak voltak, de egyik sem érdekelt… de volt egy fiú aki egész este figyelt Jérome. Göndör hajú szép arcú, de persze az első alkalommal megállapítottam, hogy ő az az Alfahím típus aki kényszeresen érzi hogy minden nőt meg kell kaparintania… Mikaellel ezt meg is beszéltük amikor Jerome berobbant közénk és nagy érdeklődéssel bámult rám… megdicsértem a szép haját amit aztán meg is tapogathattam, mert állítólag marha jó rajta aludni ( LOL ) és a beszélgetésünk itt meg is akadt, ugyanis egy részeg lánynak én lettem a kedvence, és folyton meg akart csókolni, simogatta a hajamat (nem tudom mi van ezekkel a francia lányokkal) szóval folyton körülöttem ólálkodott… aranyos volt, de hát csont részeg. Ezt követően megérkezett Jérom barátnője, aki ölelgette puszilgatta Jéromeot, aki közben az én hajamat simogatta (aljas dolog). Aztán magamhoz ragadtam egy pirosan világító pezsgőspoharat, és lementem a pincébe rágyújtani. Ahol egy másik születésnap folyt. Egy fekete lánynak volt a születésnapja, sok sok édesség, torták, sütik tömkelege… egy nagy 21 teleszúrkálva haribo nyársakkal… Aztán megjelent Jérome… nem tudom milyen indíttatásból, de elmagyarázta nekem, hogy ő egész este figyelt engem, és hogy ő nem beszélt velem egy percet sem de tudja hogy most voltam Budapesten bla bla bla és hogy ő nem ilyen nagy bulizós, csak nagyon szerelmes volt egy lányba akivel 7 évig voltak együtt és a lány elment Berlinbe egy évre és megváltozott minden, megtanultak egymás nélkül élni… és hogy annak vége és bla bla bla … és én ezt milyen céllal ? Vagy most miért ? Az este végén Jérome Elmagyarázta, hogy velük kell mennem mert nem lehet hogy egyedül megyek mert még valami történik velem… Végre törődött velem valaki… és az egész csapat együtt megvárta velem az 5 órát, hogy haza tudjak jutni. Marha jó érzés volt. Végre önzetlen emberek, akik kedvesek, és szeretnivalók…

Vasárnap: Reggel jógáztam, úszkáltam a medencében egy kicsit, majd frissen és fitten nekiindultam Párizs újabb titkainak felfedezésére. Ma a Pére-Lachaise temető, hírességek nyughelyéül szolgáló, misztikus helyszínét járom be. Szemem előtt már látom is a nagy neveket Jim Morrison a zseni énekes, Edith Piaf a rekedtes hangú istennő, La Fontaine gyermekkorunk csodás meséinek megálmodója, és Moliere aki Tartuffe-jével belopta magát a szívembe…( http://www.pere-lachaise.com). Szikrázó napsütésben léptem be a temető bejáratán. Egy furcsa különös világba merészkedtem, csupa érdekes sír, hol piramis, hol obeliszk alakú, sok helyen szobrok a sírokon. Horrorisztikus szobrok. Elhaladok egy mellett amely mintha ki akarna lépni a sírjából le van takarva lepellel… Nem akarnék itt éjszaka mászkálni. Csupa-csupa érdekes szobor, és sír, kripták tömkelege. Az ember itt tényleg érzi, hogy tisztelettel és csönddel kell áldoznia az itt nyugvók lelkének. Furcsa egy hely meg kell hagyni. Megérkezem Jim Morrison sírjához ( Két nap Párizsban című filmben láttam amint sokan állnak a sírnál és táncolnak, szeánszot tartanak, kordonok vannak, őrület). Ahogy bekanyarodtam a sírhoz egy rendőrt láttam a jobb oldalamon, Ő őrzi itt a rendet. Szegénykém gondoltam egész nap itt dekkol a sok őrült rajongó miatt… Közelebb értem… Megláttam a sírt, elfogott valami furcsa leírhatatlan érzés, valami szívből jövő valami, átható és megható. A nővérem jutott az eszembe, sokat néztük együtt a The Doors című filmet, ahogy Jim félmeztelenül vonaglik a közönség előtt izzadt felsőtesttel, teljesen felajzva ugrál önkivületben…. „come on baby light my fire- come on baby light my fire” A sír kordonnal van elkerítve, tehát a filmben látott jelenet valószínűleg lejátszódott… és valóban védelemre szorul szegény Jim sírja. Egy nagy füves cigi hevert a sír mellett magán a síron pedig olcsó celofános 1 szállas margaréták és szegfűk hervadtak. Gyűlt a turista tömeg, úgyhogy búcsút vettem Jimtől. (27 évesen furcsa körülmények között halt meg Párizsban. A fürdőkádjában találtak rá túladagolás lehetett az oka, hogy megállt a szíve, de persze biztosan senki nem tudja….). Az őszi napsütésben haladtam tovább a furcsa temető sírjai között, hogy tiszteletem tegyem Moliére-nél s La Fontaine-nél. Megékezve a sok csodás tanulságos mese világa jutott az eszembe egy mesekönyv amit nagymamámtól kaptam karácsonyra... A kis fenyőfás asztalka alatt ünnepi csomagolásban, büszkén várta, hogy az 5 éves Melike tulajdonába kerüljön egy- két ultraszínes szaloncukor társaságában.... Moliére-ről pedig középiskolai tanítónőm, aki megszerettette velem a Tartuffe-öt. Lejtőn mászok fel Edith Piaf sírjához. Egy öreg francia bácsika álldogál a kanyarban, és önkéntes turista irányítóként mutatja az utat az eltéved és megfáradt vándoroknak. A csodás énekesnő, díva fekete márvány sírjánál is tiszteletem tettem. Tovább haladok Oscar Wild sírjához amely nagy megdöbbenésemre telis-tele van rúzsnyomokkal, csókok ezreit kapja nap mint nap. Valaki még szerelmét kifejezve üzenetet is hagyott a síron… Hihetetlen, ki hogyan fejezi ki tiszteletét, és érzéseit. Még megnézem Nagy Imre tiszteletbeli sírját, és elhagyom a temető misztikus légkörét. Amint kilépek a kapun a Cinax mozi felé veszem az irányt. Koszos metróaluljárók, vizeletgőzös járataiból végre felértem, és megpillantottam a gömb alakú mozit. Csak úgy csillogott a napsütésben, visszatükrözve tükörsima felületén a fákat, az épületeket. A korallok csodálatos életére vettem jegyet (sajnos Van Gogh csodálatos képei című előadás nagyon későn kezdődött…) Kíváncsian ültem a nézőtéren a gömb belsejében. Egyszer csak elsötétült minden. Majd fények százai kezdtek cikázni a fejem fölött, lendületes meghatározhatatlan stílusú zenére. Hopp kigyulladt az egyik hopp a másik... egy diszkóban vagyok? – futott át az agyamon. Persze felettébb élveztem… Elindult a film… a lényege a mozinak, hogy a gömb belsejében el tudják érni, hogy a látószögedig érjen a vetített film. Tehát elég nagy térben látod az eseményeket. Nagyon érdekes volt… csak úsztak a halak és úsztak, a korallzátonyok megmentésére szerveződött csapat életét követtem végig. Csak tudnám, hogy a búvár hölgynek miért volt midig bokáig kivágott pólója, és naaagy szilikon mellei. (jooooh… persze tudom. A hétvégén a gyereket moziba cipelő apukákra is kell gondolni…). No de véget ért a film, és szilikon cicik ide, vagy oda nagyon tetszett a látvány. Nekiindultam a Latin negyednek… Már nagyon nagyon éhesen… minden percben a nagyon finom ebédemre gondoltam…. Elképzeltem magam előtt hogy mit is fogok enni… Tehát lássuk csak, előételnek francia hagymalevest amihez finom pirítós jár mennyeien olvadó sajttal a tetején… azt követheti valami íncsiklandó bárány… ohh az a bárány jutott eszembe amit a Sassban ettem… még mindig érzem az ízét a számban…ohh gyömbéres volt … igen már emlékszem…és akkor ott nagyon boldog voltam, és lehunyom a szemem és ott is vagyok… voilá…kis asztal a kávézó legvégén. Tömött asztalok, Monaco. Mindenki vacsorázik pompásabbnál pompásabb ruhákban… Hölgyek kisestélyi, Urak elegánsan zakóban. Monseigneur Sass mindenkit üdvözöl személyesen… Négyen ülünk egy asztalnál én és 3 férfi. Velem szemben egy igen jóképű úriember ül, és minden végtagját felhasználva magyaráz valamit, én meg csak bámulom, hogy milyen szééééép meg okos és vicces. És mint filmekben olyankor szokott lenni, elindul a lábam az asztal alatt. Olyan izgi… olyan titkos tiltott és olyan olyan izgi. Lassan kibújik a lábam a tűsarkúból, és elindul az ő lába felé… (Cili hiányolta a személyes érzelmi vonulatokat  ) Ok térjünk vissza... Tehát desszertnek valami csoki muss féleségre gondoltam, hogy én azt mennyire szeretem… Vörösbor dukál a finom menühöz, tehát rendelek azt is. Ülök ebben a tömött kis vendéglőben, könyök könyököt ér, hangos szó halk suttogást, tányércsörömpölés, Bonjour-ok tömkelege, pincérek hada rohangál, szedi a tányért, terít… Hol turisták ülnek, hol nagyon laza Párizsiak, akik lábukat keresztbetéve szinte fekszenek a széken, és úgy magyaráznak átszellemülten egyik cigarettáról a másikra gyújtva. Olyan szexisen cigiznek, olyan kívánatosan, hogy az ember lánya is megkívánja, hogy rágyújtson egy szállra. Rohan a francia nő, libben a hosszú haj, libben a sál, parfüm áradat, tűzpiros ajkak, és a cigaretta. Rohan valahova, a magassarkúban a macskakövön, járdán, úttesten, át a piroson. Az igazi francia nő… Ohhh… és Chanelnek igaza volt. Egy nőnek parfüm nélkül nincs jövője… de a férfiakra is vonatkozik (nem Bencére hihihi). Vacsorám végeztével a Szajna parti séta hívogató varázslatos légkörének nem tudtam ellenállni. Tele hassal lecsakliztam a lépcsőkön, és a lakóhajók csodás világába csöppentem. Drink after work felirattal bulihajó hírdeti magát, jólöltözött jóképű 40es, napbarnított tulaj hívogatja a vendégeket. Tovább sétálok… csönd, fák, rakpart, a túlpart fényei… Leülök az egyik kőre… Rágyújtok egy cigarettára…. Lassan szívom és nézem ezt a gyönyörűséges, romantikus Szajna partot…Kacsák kalimpálnak a vízben... egymás után sorban... Ilyen lehetett a híres költők sétája is… itt születtek híres versek…csattantak el szerelmes csókok, születtek nagy gondolatok…Turista hajó halad el, reflektorokkal megvilágítva a partot, hogy a turisták engem Párizsinak higgyenek, és örüljenek, hogy betekintést nyerhetnek, hogy a Párizsiak hogyan töltik a Szajna parton romantikus estéiket. Néhányan kurjongatnak, meg integetnek… Visszaintegetek had örüljenek… a Szomorú fűznél véget ér a sétám... Itt ér véget a Szajna part. Szép este volt. Párizs Je t’aime! folyt. köv.

A csütörtök és péntek munkával telt… nem történt igazából semmi különös. Viszont a szombatot már alig vártam, mert végre tovább kutathatok a rejtelmes Párizs szívében. Be kell, hogy valljam, hogy szerdán fülig szerelmes lettem Párizsba. Kora reggel izgalommal készülődtem, indulok a Louvre felfedezésére. Az a sok műkincs, a világ legnagyobb múzeuma. Képzeletben felvértezem magam igazi kutatónak, kell egy nagyító egy tipikus kalap… Sherlock Holmes nőben… így járom végig a végigjárhatatlant, amire több napra lesz majd szükségem… Elképzeltem amint belépek. Megcsap az az ódon illat, magasztos érzéssel lépkedek végig a folyosókon. A szoborcsarnok, a különböző tárlatok, az a híres Mona Lisa, és megannyi csoda… Megérkeztem a monumentális épülethez, a metróval, a Louvre alatt van a metro kijárat, és ahogy megérkezel, kis üzletek várják a szuvenírre éhes turistákat… Méregdrága boltok, különös és különleges portékák. Tollseprű bolt… és oly sok érdekesség. Ahogy feljebb jut az ember lánya a mozgólépcsőn egy ásatás tárul a szeme elé… nagy belmagasság, spot lámpákkal megvilágított tér és ódon több száz éves falak… és suttogás, olyan ünnepi ez a megálló, itt senki nem hangoskodik, csak suttogva mernek egymással beszélni az emberek, összedugni a fejüket, hogy merre is van a kijárat… (Sortie) Az a híres neves Louvre… Megérkezem az üvegpiramis aljához… a látvány leírhatatlan… ahogyan megtörik a kora reggeli fény az üvegen a piramis csak úgy szikrázik, tündököl. Megkeresem a kijáratot. Feljutok, és a gyönyörű Louvre tárul a szemem elé. A monumentális ódon falak és a modern óriási piramis, a szökőkút… megannyi ember sürög forog az udvarában. Van, aki a kiállítást szeretné megtekinteni, az egy hosszú sorban kígyózik a Piramisnál. Van, aki csak üldögél a szökőkútnál, várakozik, lehet hogy éppen egy randevút beszélt meg, vagy éppen csak itt reggelizik. Van, aki bőszen fényképez hogy megörökítsen egy másodpercet az életéből az utódainak. Olyan is akad, aki elmondhatja, hogy reggelenként itt fut keresztül egyik kapun be átvágva az udvaron le a Tuileirák kertjébe át a csodás szobrokon, végig a Concord térig. Én is várakoztam. A szökőkútnál bámultam az embereket, ki hogy pózol a fényképzésnél, ki mivel foglalatoskodik. Kezdtem irtózatosan éhes lenni, ezért elindultam reggeli vadászatra. Terv: venni valami eszméletlenül finom és gusztusos finomságot egy közeli pékségben… Mindenhol csak kávézók, éééés végre a láthatáron megjelenik egy pékség. Van palacsinta, és ezer féle finomság. Mivel sósra vágyom rámutatok egy kosárkára, amiben szárított paradicsomos tojásrántottás valami gezemice van megsütve finom sajtival a tetején. Próbálkozom az újonnan felszedett Francia tudásommal, de persze nem működik. Egyből angolul kapom a visszaválaszt bármennyire is erőlködöm. A sütivel a kezemben visszaindulok a Louvre-hoz. Át az árkádokon, nagyon sietek mert már nagyon de nagyon éhes vagyok, és a vízesésnél szeretném megenni a tenyérnyi finomságot. Leülök, gondosan kicsomagolom, és beleharapok. Jááááááámiiii, ez valójában tojásrántotta leveles tésztában megsütve, de nagyon fincsi. Megunom a várakozást, ezért elindulok a Tuileriák kertjéhez… áthaladok a kis diadalíven le lépcsőkön, és még magamhoz veszek egy mazsolás vaníliás csigát. A kert bejáratánál, négerek kis Eiffel tornyokat árulnak, van aki gagyi napszemüveget, képeket, mindent amit csak lehet. Cigánylányok kéregetnek (szoriii dujúszpíkinglis?). Ahogy belépek a kertben édes látvány tárul elém… gyönyörű rendezett igazi gyönyörűség, teli szobrokkal, stílusérzékkel, szökőkutakkal, modern szobrokkal, régiekkel. Néhányon galambok pihennek meg pár percre, és turisták ezreit gyönyörködtetik. Van itt sok futó, és széken heverésző olvasó emberek, vagy éppen uzsonnázók. Lehuppanok egy padra és élvezem a napsütést. Megérkezett az útitársam. Louvre felfedezése sajnos ugrott, a nagy tömeg miatt, ezért az Eiffel torony felé vesszük az utunkat. Hátha megmászhatjuk a vasmacskát. Sétánk a szépséges napsütéses Párizsban lassan megérkezik az Eiffel toronyhoz. Iszonyatos tömeg. Turisták ezrei tolonganak, hogy felmehessenek a toronyba. Hát akkor ezt is majd máskor… Menjünk akkor hajókázni, támad az ötletem egy tábla hirdeti: Hajóbusz a Szajnán. Útitársam álma teljesül, amikor felszállunk a hajó buszra. (Batobus). A NotreDame-ot szeretném látni, és a Latin negyedben ebédelni. A hajó lassan elindul, a Szajnán ringatózunk és haladunk az öreg hölgy felé. Quasimodo megálmodott lakhelye felé. Kiszállás, itt vagyunk!!!! Kiugrunk a Szajna partján, fellépdelünk a lépcsőfokokon, és csodás látvány tárul elénk. A Notre Dame. A maga gyönyörűségével köszönt minket. A Szajna partján sorakoznak a képeslap, és poszter árusok. Egy hídon megyünk át az Ile de la Cité-re. Meg akarom nézni belülről a hírességet. Belépünk… fülledt meleg van. Sok sok sok sok turista. Sokan gyertyát gyújtanak, és csöndben tisztelegnek. Imádkoznak (fura üvegkalickákban)… Szépek az üvegablakok, de nem akarok sokáig itt maradni, nem érzem azt a meghitt pillanatot, amit templomban szoktam. Nem lehet, nagy a tömeg… Tovább vesszük az irányt a latin negyedbe. Végisétálunk a szajna parton, fiatalok ülnek hol csoportokban, hol kettecskén. Szerelmespárok édesen csókba forrnak, haverok picknickeznek, van aki egyedül merül bele regénye világába. Áthaladva a túlpartra a latin negyed tárul elénk. Voilá: telis-tele kávézókkal, és döntenünk kell, hogy hova üljünk. Lehuppanunk egy szimpatikus kis helyre én csigát eszem előételnek, és a la carte menüt választok (15 euro). Élvezem, hogy ebéd közben figyelhetem a különbözőbbnél különbözőbb figurákat. Mikrofon haj, fiúk karon hordott táskákkal, és leányok akik a legújabb magassarkúkban tipegnek a macskaköveken. Zene szól a távolból harmonika hangja… Jól érzem magam! Ebédünk végeztével tovább haladunk az arab édességesnél vett sütikkel, cél a Montparnasse torony. Megpihenünk a Tuileriák kertjében, gyerekek kis hajókkal játszanak a szökőkútban(amit egy bácsitól lehet bérelni). Egy nagy nagy kávéra van szükségem... Megoldásként a StarBuks kínálkozott... Mielött Párizsba jöttem volna, tettem egy ígéretet: Cafe de Paix az Operánál. Meglátogatom, ígéret szép szó.... Az Opera látványától az csinos kis kávézó teljesen elvonta a figyelmemet...(a mi Operaházunk sokkal szebb) Szép kávézó mondhatom, az a klasszikus fajta, néhol aranyozott barokkos belső, piano, rengeteg vendég, még a teraszokon is zsúfolva ülnek, és ha benézel egy asztalon nagy vázában körülbelül száz szál fehér Orchidea tündököl. Ady(Nagy kedvencem) is itt üldögélt jó pár évvel ezelőtt... Marikám hát ezt is láttam... Persze nem hagyom majd ki, hogy betérjek egy kávéra de persze egy következő alkalommal. Montparnasse... Felcaflatunk. 60 valahány emelet… bedugul a fülem mire felérünk… Kiszállás. Persze csodás látvány tárul elénk. Lelátjuk egész Párizst, és nemsokára egészet üt az óra. Az Eiffel ilyenkor csodálatos csillogásba- villogásba kezd, a szíved megtelik boldogsággal. Az Eiffel ilyenkor úgymond pipiskedik az egész városnak, az egész világnak. Party van ezen az emeleten, éppen fiatal Párizsi gyerekek kisestélyis, szmokingos partyra gyülekeznek. Egyik csinosabb mint a másik( 18 év körüliek). Haladunk tovább, haza… nagyon fáj a lábam… és a szívem is sajog picit… valaki még mindig sokszor eszembe jut otthonról… „The cure for homesickness is not to go home, but to live wherever you happen to be…” Tudom… Tudom… Puszi Képek itt: http://www.flickr.com/photos/42969372@N08/

Szerda: Jupíííííí végre itt a szabadnapom… Nem dolgozom!!!! :-D Megyek felfedezem egyedül Párizst!!! :-D Reggel kb 9-kor keltem, bementem Christinnel a Suresnes központjába. Elvittünk Maximot vívni, Venszont pedig zene tanfolyamra. A francia gyerekeknek szerdánként ugyanis nincs iskola… :-D Szóval szerdánként Suresnes központjába piac van… de olyan piac… olyan zöldséges… olyan ékszeres, olyan ruhás, friss zöldségek gyönyörűen egymás mellett sorakoznak, és nagyon kedves a kiszolgálás… ha vásárolsz, kapsz ajándékba valamilyen gyümölcsöt vagy zöldséget… Ohhh és a piac közepén… egy GALETTE árus… hát sokat halottam már felőle… gondoltam megkóstolom… Volt ott több fajta választék… sajtos, sajtos-sonkás, sajtos-tojásos-sonkás… éééééés az a híres Cidre… Tehát vettem egy Galettet (sós palacsinta megtöltve sajttal, és ami a legfontosabb- vajon sütve) Elindultam majszolgatva a fincsi palacsintámat, és egy halárusba botlottam…. Friss rák, kagyló, csiga, és a kedvencem oszriga (10 euró kilója…). Gyönyörködtem a sok friss áruban amikor megint megállított egy arab, hogy vegyem meg a portékáját. A végén elkérte a telefonszámomat (amit nem adtam meg) mire fel ő adta meg a sajátját… (no comment) Vettem a fényképezőbe memória stick duot(ahogy azt Gábor ajánlotta), és elemeket, tehát indul a fotózás… Becaflattam a nyelv suliba befizetni a tanfolyamomat, megkaptam a másolt könyvet és cd-t. Irány tehát PÁRIZS… Útvonal- La Défense T2-vel, majd Metro 1, kiszállás Camps Élysées-nél… Gyönyörű látvány fogadott… A hosszú sugárút végig szegélyezve fákkal… óriási forgalom… Őszi napsütés… Csodálatos!!!! Megkértem egy öreg bácsikát, hogy csináljon rólam egy fotót a Champs-on, erre meghívott egy kávéra és egy Pan la Chocola-ra ( és még azt mondják, hogy a franciák nem kedvesek… ) Nizzai bácsi volt, egy gyümölcs és zöldség nagypiacok vezetőinek találkozójára érkezett Párizsba. Elsétáltunk a Szajnáig, ott is csinált rólam pár fotót, majd elváltak útjaink. Én az Arc de Triuph felé vettem az utam… a fényes butikok sora, az Elie Saab divattervező boltja (nővérem kedvenc divattervezője). Élveztem a csodás napsütést, és első lépéseimet Párizsban… Elhaladtam nagyon sok érdekes bolt mellett, de mindközül egy megatalálása lebegett a szemem előtt: LADURÉE 1862… egy nagyon- nagyon híres cukrászda, amit minden képpen meg akartam látogatni, és venni valami íncsiklandó finomságot. Ahogy megjelent előttem a cukrászda, elöntött a boldogság. Ahogy beléptem mintha időutazáson vettem volna részt. Egy 17. századi szalonban találtam magam, ahol lágy zongorajáték szól, és halk duruzsolás, és villák csörrenése tányérokon… Berendezés barokk, és lenyűgöző… Kiszolgálás lenyűgöző… sütemények… ohhh hát ha annyit mondok, hogy a rózsa torta tetején rózsa szirmok voltak művészien elrendezve… és olyan sütemény kreációk… én két süteményt rendeltem egy HARMONIE-t (6 euro) és egy Relegoious Grio Amandelt-t (4 euro). A sütiket egy Ladurée-s dobozba, majd egy Ladurée-s díszpapír zacskóba tették… ohhh micsoda kiszolgálás… ezt imádom éééén!!! Ohh és majdnem elfelejtettem említeni, hogy Christian Louboutin (híres cipő tervező, ismertető jegye: Piros talpú cipő) díszdobozos sütit is lehet kapni… Kilépve a Ladurée-ból az Arc de Triuph felé vettem az irányt, gondoltam megeszem a sütikéimet egy padon a Diadalívet nézve. Meg is találtam a kis padomat lehuppantam és nagy gondosan megettem a mennyei finomságokat… Szépen sorban… Aztán elindultam tovább. Elhaladtam egy nagyon drága étterem a LA GRANDE ARMÉE –előtt. Azért következtettem erre, mert hát itt vagy Porche vagy Aston Martin állt… és csupa középkorú nagyon- nagyon jól szituált hölgyek, és urak ebédeltek… a pincérek parkolták az autókat, és az utcán egy kis szekrényben tárolták a kocsi kulcsokat… Sétálgattam tovább, és elfogott az a bizonyos honvágy… szép itt minden de olyan egyedül csinálom ezt, ezt nekem valakivel közösen kellene látnom ( a nagy vágyam… Párizs, szálloda, Eiffelre kilátással, ágyban reggeli, őrülten szerelmesnek lenni… ) Felhívtam egy nagyon kedves barátomat… akinek itt kéne lennie… Sétáltam tovább… Utcai táncosok, festők képekkel, pénzt kunyeráló cigányasszonyok, gyönyörű csillogó villogó kirakatok, rohanó embertömeg… Champs… A Lido mellett… Catella hirdeti magát… (német ingatlanos iroda…) Gyönyörű kis éttermek, hívogató kávézók, őszi levelektől gyönyörű utak vezettek a Concord térig… Ahhoz a gyönyörű, II. Ramszesz obeliszkjéhez amit Napóleon (az az őrült) hozott el Egyiptomból… Megcsodáltam és az Eiffel felé vettem az utamat… Hosszú sétának néztem elébe… leültem egy kicsit pihenni egy park szerű kis padokkal körülvett kertben, ahol barátok beszélgettek, szülők játszottak gyerekeikkel a fűben, szerelmes párok bújtak össze édesen… Majd tovább vettem az utamat az Eiffel torony felé… Grand Palais, Palace Invalides, és véééégül  Egyre közelebb és közelebb értem az óhajtott Eiffelhez… Egyre nagyobb és nagyobb lett, ahogy csak haladtam utcáról utcára. Nem volt tervem, csak egy álomkép lebegett a szemem előtt. Az Eiffel toronynál egy kis bisztróban iszom egy finom vörös bort… (már ismételgettem a francia mondatot sokszor egymás után ZsövudréCommondédüvárúúúzs). Végül megtaláltam a kávézót( Le Royal Tour, 23 Ave. De la Bourdonnais), nagyon laza pincérek (tipikus francia) és NAGYON kedvesek. Megrendeltem a borocskámat… Kaptam hozzá csipszet is, és élveztem az őszi napsütést, és a gyönyörűséges helyet ami az álmom volt… és íme itt vagyok az álmomban… vagy ébren?