Vasárnap: Reggel jógáztam, úszkáltam a medencében egy kicsit, majd frissen és fitten nekiindultam Párizs újabb titkainak felfedezésére. Ma a Pére-Lachaise temető, hírességek nyughelyéül szolgáló, misztikus helyszínét járom be. Szemem előtt már látom is a nagy neveket Jim Morrison a zseni énekes, Edith Piaf a rekedtes hangú istennő, La Fontaine gyermekkorunk csodás meséinek megálmodója, és Moliere aki Tartuffe-jével belopta magát a szívembe…( http://www.pere-lachaise.com). Szikrázó napsütésben léptem be a temető bejáratán. Egy furcsa különös világba merészkedtem, csupa érdekes sír, hol piramis, hol obeliszk alakú, sok helyen szobrok a sírokon. Horrorisztikus szobrok. Elhaladok egy mellett amely mintha ki akarna lépni a sírjából le van takarva lepellel… Nem akarnék itt éjszaka mászkálni. Csupa-csupa érdekes szobor, és sír, kripták tömkelege. Az ember itt tényleg érzi, hogy tisztelettel és csönddel kell áldoznia az itt nyugvók lelkének. Furcsa egy hely meg kell hagyni. Megérkezem Jim Morrison sírjához ( Két nap Párizsban című filmben láttam amint sokan állnak a sírnál és táncolnak, szeánszot tartanak, kordonok vannak, őrület). Ahogy bekanyarodtam a sírhoz egy rendőrt láttam a jobb oldalamon, Ő őrzi itt a rendet. Szegénykém gondoltam egész nap itt dekkol a sok őrült rajongó miatt… Közelebb értem… Megláttam a sírt, elfogott valami furcsa leírhatatlan érzés, valami szívből jövő valami, átható és megható. A nővérem jutott az eszembe, sokat néztük együtt a The Doors című filmet, ahogy Jim félmeztelenül vonaglik a közönség előtt izzadt felsőtesttel, teljesen felajzva ugrál önkivületben…. „come on baby light my fire- come on baby light my fire” A sír kordonnal van elkerítve, tehát a filmben látott jelenet valószínűleg lejátszódott… és valóban védelemre szorul szegény Jim sírja. Egy nagy füves cigi hevert a sír mellett magán a síron pedig olcsó celofános 1 szállas margaréták és szegfűk hervadtak. Gyűlt a turista tömeg, úgyhogy búcsút vettem Jimtől. (27 évesen furcsa körülmények között halt meg Párizsban. A fürdőkádjában találtak rá túladagolás lehetett az oka, hogy megállt a szíve, de persze biztosan senki nem tudja….). Az őszi napsütésben haladtam tovább a furcsa temető sírjai között, hogy tiszteletem tegyem Moliére-nél s La Fontaine-nél. Megékezve a sok csodás tanulságos mese világa jutott az eszembe egy mesekönyv amit nagymamámtól kaptam karácsonyra... A kis fenyőfás asztalka alatt ünnepi csomagolásban, büszkén várta, hogy az 5 éves Melike tulajdonába kerüljön egy- két ultraszínes szaloncukor társaságában.... Moliére-ről pedig középiskolai tanítónőm, aki megszerettette velem a Tartuffe-öt. Lejtőn mászok fel Edith Piaf sírjához. Egy öreg francia bácsika álldogál a kanyarban, és önkéntes turista irányítóként mutatja az utat az eltéved és megfáradt vándoroknak. A csodás énekesnő, díva fekete márvány sírjánál is tiszteletem tettem. Tovább haladok Oscar Wild sírjához amely nagy megdöbbenésemre telis-tele van rúzsnyomokkal, csókok ezreit kapja nap mint nap. Valaki még szerelmét kifejezve üzenetet is hagyott a síron… Hihetetlen, ki hogyan fejezi ki tiszteletét, és érzéseit. Még megnézem Nagy Imre tiszteletbeli sírját, és elhagyom a temető misztikus légkörét. Amint kilépek a kapun a Cinax mozi felé veszem az irányt. Koszos metróaluljárók, vizeletgőzös járataiból végre felértem, és megpillantottam a gömb alakú mozit. Csak úgy csillogott a napsütésben, visszatükrözve tükörsima felületén a fákat, az épületeket. A korallok csodálatos életére vettem jegyet (sajnos Van Gogh csodálatos képei című előadás nagyon későn kezdődött…) Kíváncsian ültem a nézőtéren a gömb belsejében. Egyszer csak elsötétült minden. Majd fények százai kezdtek cikázni a fejem fölött, lendületes meghatározhatatlan stílusú zenére. Hopp kigyulladt az egyik hopp a másik... egy diszkóban vagyok? – futott át az agyamon. Persze felettébb élveztem… Elindult a film… a lényege a mozinak, hogy a gömb belsejében el tudják érni, hogy a látószögedig érjen a vetített film. Tehát elég nagy térben látod az eseményeket. Nagyon érdekes volt… csak úsztak a halak és úsztak, a korallzátonyok megmentésére szerveződött csapat életét követtem végig. Csak tudnám, hogy a búvár hölgynek miért volt midig bokáig kivágott pólója, és naaagy szilikon mellei. (jooooh… persze tudom. A hétvégén a gyereket moziba cipelő apukákra is kell gondolni…). No de véget ért a film, és szilikon cicik ide, vagy oda nagyon tetszett a látvány. Nekiindultam a Latin negyednek… Már nagyon nagyon éhesen… minden percben a nagyon finom ebédemre gondoltam…. Elképzeltem magam előtt hogy mit is fogok enni… Tehát lássuk csak, előételnek francia hagymalevest amihez finom pirítós jár mennyeien olvadó sajttal a tetején… azt követheti valami íncsiklandó bárány… ohh az a bárány jutott eszembe amit a Sassban ettem… még mindig érzem az ízét a számban…ohh gyömbéres volt … igen már emlékszem…és akkor ott nagyon boldog voltam, és lehunyom a szemem és ott is vagyok… voilá…kis asztal a kávézó legvégén. Tömött asztalok, Monaco. Mindenki vacsorázik pompásabbnál pompásabb ruhákban… Hölgyek kisestélyi, Urak elegánsan zakóban. Monseigneur Sass mindenkit üdvözöl személyesen… Négyen ülünk egy asztalnál én és 3 férfi. Velem szemben egy igen jóképű úriember ül, és minden végtagját felhasználva magyaráz valamit, én meg csak bámulom, hogy milyen szééééép meg okos és vicces. És mint filmekben olyankor szokott lenni, elindul a lábam az asztal alatt. Olyan izgi… olyan titkos tiltott és olyan olyan izgi. Lassan kibújik a lábam a tűsarkúból, és elindul az ő lába felé… (Cili hiányolta a személyes érzelmi vonulatokat  ) Ok térjünk vissza... Tehát desszertnek valami csoki muss féleségre gondoltam, hogy én azt mennyire szeretem… Vörösbor dukál a finom menühöz, tehát rendelek azt is. Ülök ebben a tömött kis vendéglőben, könyök könyököt ér, hangos szó halk suttogást, tányércsörömpölés, Bonjour-ok tömkelege, pincérek hada rohangál, szedi a tányért, terít… Hol turisták ülnek, hol nagyon laza Párizsiak, akik lábukat keresztbetéve szinte fekszenek a széken, és úgy magyaráznak átszellemülten egyik cigarettáról a másikra gyújtva. Olyan szexisen cigiznek, olyan kívánatosan, hogy az ember lánya is megkívánja, hogy rágyújtson egy szállra. Rohan a francia nő, libben a hosszú haj, libben a sál, parfüm áradat, tűzpiros ajkak, és a cigaretta. Rohan valahova, a magassarkúban a macskakövön, járdán, úttesten, át a piroson. Az igazi francia nő… Ohhh… és Chanelnek igaza volt. Egy nőnek parfüm nélkül nincs jövője… de a férfiakra is vonatkozik (nem Bencére hihihi). Vacsorám végeztével a Szajna parti séta hívogató varázslatos légkörének nem tudtam ellenállni. Tele hassal lecsakliztam a lépcsőkön, és a lakóhajók csodás világába csöppentem. Drink after work felirattal bulihajó hírdeti magát, jólöltözött jóképű 40es, napbarnított tulaj hívogatja a vendégeket. Tovább sétálok… csönd, fák, rakpart, a túlpart fényei… Leülök az egyik kőre… Rágyújtok egy cigarettára…. Lassan szívom és nézem ezt a gyönyörűséges, romantikus Szajna partot…Kacsák kalimpálnak a vízben... egymás után sorban... Ilyen lehetett a híres költők sétája is… itt születtek híres versek…csattantak el szerelmes csókok, születtek nagy gondolatok…Turista hajó halad el, reflektorokkal megvilágítva a partot, hogy a turisták engem Párizsinak higgyenek, és örüljenek, hogy betekintést nyerhetnek, hogy a Párizsiak hogyan töltik a Szajna parton romantikus estéiket. Néhányan kurjongatnak, meg integetnek… Visszaintegetek had örüljenek… a Szomorú fűznél véget ér a sétám... Itt ér véget a Szajna part. Szép este volt. Párizs Je t’aime! folyt. köv.